Zárva maradnak az iskolák

 2020/04/27

Nem térnek vissza ebben a tanévben a gyermekek, diákok az óvodákba iskolákba, és az egyetemekre sem – jelentette be hétfőn kora délután Klaus Iohannis államfő, miután a kérdésről a kormányfővel és több miniszterrel is egyeztetett.

Televíziós beszédében az elnök kijelentette, az iskolai év június 12-én zárul, a tanulókat a jelenlegi osztályzataik, minősítéseik alapján lezárják, illetve „szükség esetén lehetőség lesz külön felmérőre” – fogalmazott Iohannis. Addig is folytatódik a távoktatás. A végzős évfolyamok diákjai – nyolcadikosok és tizenkettedikesek – június 2 és 12. között visszatérhetnek az iskolákba, hogy felkészüljenek a záróvizsgákra, melyeket a járvány miatt különleges óvintézkedések mellett tartanak meg: az osztálytermekben például legtöbb tíz diák tartózkodhat majd – mutatott rá az államfő.

www.3szek.ro